Tegnap érkezett egy velős, de aranyos komment a "Közepes árfekvésű gördülőcipők" című cikkemre, amit szeretnék most a többi olvasóval is megosztani:
Fúúú, nagyon király volt ez a vita! :)
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a lapra. Régóta tervezgetem, hogy veszek egy ilyen cipőt, de vidéki lévén nem jön velem szembe az utcán több tucat gördülőcipőt gyártó cég, így csak az MBT-ről tudtam, hogy létezik. Ma elmentem egy márkaboltjukba, hogy legalább pár percre megtapasztaljam, milyen is lábon, illetve hogy tájékozódjak. (Korábban is olvastam pár írást róla, minden tetszett, csak hát az ára...)
Szőkeségem ellenére nem hagytam ott azonnal 40-50E Ft-ot a boltban, hanem hazajöttem, s nekiálltam kicsit körülnézni a neten a témában. Ezen a lapon annyi hasznos infot találtam, amit lehet csak 200 másik lap átböngészésével szerezhettem volna meg.
Pl. Vaterán láttam MBT-t 25E-ért, s nem tudtam eldönteni, vajon valódi lehet-e, vagy valami hamisítvány annyiért. Mostmár azt is tudom, honnan szerzi be a vaterás forgalmazó. :) (A kifutós raktárból 60 fontért.)
Szóval köszönet ezért a blogért! S egyáltalán nem baj, hogy van benne szubjektivitás is, az teljesen emberi. Ezeket a cipőket érezni kell, innen kezdve kapásból lőve az objektivitás.
Néhány gondolat elindult bennem a cikkeket olvasva: Keresem, hogy melyik is az "igazi", és ezt még valahogy nem érzem. Gondolok itt arra, hogy pl. növényi alapú étrendkiegészítőket kb. hatmillió cég gyárt már, de ez úgy indult, hogy az egyik cég huszonéve elkezdett igazi jóminőségű koncentrált termékeket gyártani, magas szakmai háttérismerettel, s persze az évek során sikere lett. Erre jöttek sorban a cégek, lekoppintották az eredeti cég szövegét, melléraktak valamilyen terméket, s a jóval gyengébb minőséget eladják ugyanazzal a szöveggel. (Tudjuk jól, hogy egy cég sikerének csak töredéke múlik azon, hogy milyen minőséget kínál, jóval nagyobb rész múlik a marketingen.)
Nos, ugyanilyen alapon lehet hogy ezen a téren is ez van, hogy valamelyik gyártó az "igazi", az összes többi csak koppint. A honlapokat elolvasva szinte ugyanazzal a szöveggel találkozik az ember, de emellett lehet, hogy egyiknél jóval gyengébb minőségű a termék, még ha hasonló árért kínálja is. Amelyik cég túl olcsón adja a termékeit, ott ő maga vallja be, hogy gyengébb a minőség. De lehet, hogy az egy árkategóriában lévő cégeknél az egyiknek magasabb a marketingköltsége, s emiatt olyan az ár.
Nos, kedves bloggazdi! Abban szeretném a segítségedet kérni, hogy mondd el a szubjektív véleményedet, hogy szerinted ezen a téren melyik gyártó az "igazi".
:)
(Jöhet magánmail-ben is - hátha a többieket nem érdekli a dolog.)
Üdv és mégegyszer köszönet az írásokért.
Suncsa
Nos, Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, igenis helyes lenne nevén nevezni a gyereket, és teljesen egyértelműen leírni, hogy ki szerint melyik márka a jobb, és persze azt is, hogy miért. Elfogultnak is szabad lenni - ahogy én is elfogult vagyok az egyik növényes céggel szemben, de tudatosan, mert tudom, hogy milyen kutatások, háttér, minőségellenőrzés, gyártás, stb. van az adott cégnél -, s ha itt hasonló dolgokat olvashatnék az egyes gördülőcipőt gyártó cégekről, azért nagyon hálás lennék.
Igen, önző dög vagyok, mert mások tudásából akarom eldönteni, hogy milyen cipőt vegyek. :)
Utolsó kommentek