A korábbi MBT Pont helyén egy új üzlet található a Mammut üzletházban, mely az Active Shoes nevet viseli. Gondolom, hogy senkinek nem kell lefordítani a nevet, ennek a boltnak is az a lényege, hogy egy helyen több gördülő talpas márka termékeit lehet megvásárolni. Az első ilyen bolt hazánkban a RynShop budakalászi üzlete volt, ahol én is jártam. Ezt a Galamb utcai RollingStore követett, és most úgy tűnik harmadikként az Active Shoes futott be. Nézzünk is be hozzájuk!
A kirakatban a korábban már bemutatott, vicces nevű Patrick, gördülő talpas, kissé hamisítványnak imponáló papucsok mosolyognak vissza a mosolygó járókelőkre.A boltba lépve az embernek olyan érzése van, mintha egy MBT Pontban járna. Az első néhány méteren csak MBT-t látni jobb illetve bal oldalon a korábbról jól ismert MBT-s polcokon. Ezek között találni új modelleket is; itt tudtam meg, hogy most már létezik MBT papucs is, amit sajnos a boltvezető nem engedett lefotózni, de biztos vagyok benne, hogy akit érdekel, az megtalálja ezt a modellt is a hivatalos weboldalon. Itt szeretném felhívni az érdeklődők figyelmét az ívelt talpú papucsok nyílvánvaló veszélyeire, melyekről már korábban írtam.
Létezik olyan MBT is az új palettán, melyen nem látszik a szenzor. Az eladó szerint a szivacs ott van, csak úgy készítették a talpat, hogy teljesen elfedték azt. Tették ezt azért, hogy megvédjék a nedvességtől, mely a korábbi modellek nemezise volt. Orvos révén, én azért szívesen megvizsgálnám ezt a modellt egy komoly CT-készülékkel. Talán a közeljövőben majd erre is sor kerül.
Kapható itt tehát MBT és Patrick továbbá Scholl Starlit, Sketchers Shape-Ups és Swissies is. A Scholl és Sketchers paletta még meglehetősen szegényes volt, amikor ott jártam, csak néhány futócipő volt a Sketchersből, és egy-egy Starlit. Az eladótól megtudtam, hogy a Shape-Ups futócipője egy remek darab, kényelmes. Ez nagyjából összevág az általam korábban írtakkal. A Starlit-en viszont nem tudtunk az elején megegyezni. Én egy szabályos baklövésnek tartom a Scholl részéről ezt a vonalat, ezzel szemben megtudtam, hogy a Starlit-nek is van orvosi tanúsítványa (!). Ezen felbuzdulva meg is kértem a hölgyet, hogy mutassa azt meg nekem. Ő erre azt felelte, hogy a pár méterrel mellettünk található Scholl márkaboltban biztosan van ilyen. Ketten átsétáltunk oda, de sajnos az ottani eladó nem hallott ilyenről. Megmutatta nekünk a szegényes "használati útmutatót" de orvosi tanúsítvány bizony nem volt.
Visszasétálva a boltba megcsodáltam a bőséges Swissies kollekciót illetve kipróbáltam néhány instabil párnát is. A korábban történtek után nem tudtam elhesegetni a gondolatot, ezért az új, vékonyabb talpszerkezetű MBT-k orvosi tanúsítványa felől kérdeztem a hölgyet. Erről azt állította, hogy a raktárban van de több másik irat alatt. Közben számtalan Patrick papucs mosolygott ránk a kirakat irányából, ezért egy mély légvétel után inkább megadtam az email címem, nevem és kigördültem a boltból. Innen üzenem az eladó hölgynek, hogy továbbra is várom a megígért dokumentációt, amit előre is köszönök.
A boltból kisétálva vettem észre, hogy az Active Shoes bolttól néhány méterre nem csak Starlitet, de Sketchers Shape-Ups-ot is árulnak ugyanazon a folyosón. Hogy is van ez?
Utolsó kommentek