Mozgalmas év volt a 2011-es is a gördülő cipők világában. Ez idő alatt nagyon sok cikk megjelent a blogon, talán a 150-en is túl van a számláló. Lássuk, mik voltak tavaly a legolvasottabb témák a blogon, nagyjából időrendi sorrendben.
A plázákat kedvelő tömegek előtt gyorsan népszerű lett a WestEnd-ben megnyílt Enquist outlet, illetve szintén az Enquist háza tájáról származik az a hír, hogy a magyar gyártó külföldi terjeszkedésben gondolkozik.
Az év elején, a másik hazai gyártó, a RollSTEP sikeresen jelent meg talán az összes hazai MBT Pontban, így egy rendkívül széles vásárlói réteg felé tudtak nyitni. Ezzel párhuzamosan, az egyik első cikkem, ami a RollSTEP Amsterdamról szól, megjelenése óta a mai napig ott van a top5 cikk között, ami számomra is hihetetlen!
Később érdekes hírek röppentek föl a sajtóban: eltűnik az MBT Magyarországról. Aztán kiderült, hogy szóbeszéd igaz, és kisebb fajta pánik alakult ki az első gördülőcipő körül. A nagy múltú MBT Magyarország bezárta kapuit, illetve boltjait, és egy új cég vette át a termék hazai forgalmazását.
Tavaly indult meg az a hullám, hogy a márkás boltok is elkezdtek mindenféle no-name kínait árulni, illetve olyan márkákat melyek maguk sem tagadják valódi céljaikat a piacra lépéssel. Ezek közül az egyik kedvencem a Spongya Bob barátjára emlékeztető Patric, ami borzasztó drága, de nem különbözik az 500 forintos piacostól.
Tavaly év elején perelték be a Reebok-ot, illetve korábban a Skechers-t, mert hazudtak a fogyasztóknak. A Reebok vesztett, és tetemes kártérítést fizetett. A Skechers peréről azóta sem hallani.
A tudományos világból sok érdekességet, illetve cikket próbáltam érthető nyelven tolmácsolni olvasóimnak. Ezek közül számomra a legkedvesebb a mezítláb futás előnyeivel foglalkozó, híres amerikai professzor cikke.
Tavaly talált magára itthon, a más országokban sikeresnek mondható Chung Shi is. Megújult a weboldaluk illetve nyitottak a Facebook irányába is.
De az év híre az volt, hogy eltűnt a szenzor az MBT-ből!
Ezzel kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet! Remélem, hogy továbbra is sokan fogják olvasni a Gördülőcipő Blogot!
Utolsó kommentek