Korábban említettem Daniel Lieberman nevét, aki a Harvard Egyetem Skeletal Bio Lab vezetője és megszállott mezítlábas futó. Szenvedélye egyrészt a munkájával is egyenlő, hiszen az ő tanszékén vizsgálják az izzadás, a táplálékfeldolgozás, a rágás, a dobás, a sétálás és a futás evolúcióját és biomechanikáját. Most az egyik híres cikkét vettem górcső alá:

 Link: Foot strike patterns and collision forces in habitually barefoot versus shod runners

A cikk a futásról, a futás közben eredő erők vizsgálatáról illetve a különböző futási technikák vizsgálatáról szól. A cikk első mondata nagyon találó, mely szerint az ember évmilliók óta fut, a futócipőt viszont csak az 1970-es években fedezték fel! Mivel Liebermant nagyon foglalkoztatja az evolúció, az első kérdés az, hogy őseink valyon milyen technikával futottak, pontosabban, hogy futáskor először a sarkukkal érintették a talajt, vagy esetleg lábuk egy másik részével? 

Először is tisztáznunk kell három fogalmat: 

1. RFS - rear foot strike - amikor a sarkunkkal érintjük először a talajt, majd a lábközépcsontokon át a lábujjakra vezetjük át a lendületet.
2. MFS - mid-foot strike - amikor nagyjából lapos talppal érintjük a talajt, vagyis az teljes felületén érintkezik a talajjal futás közben, lábletételkor.
3. FFS - front foot strike - amikor a láb elülső része érinti először a talajt, majd a lábközépcsontokon át a sarokra vezetjük át a lendületet. Ez egy nagyon érdekes, olvasás után meglehetően értelmetlenül hangzó technika, ezért én is kipróbáltam, és azt találtam, hogy meglepően kényelmes!

A vizsgálathoz használt minta eléggé egyedi volt. Az alap kitétel az volt, hogy csak olyanokat vizsgálnak meg, akik heti minimum 20 km-t futnak rendszeresen. A csoportok:

1. amerikai hobbi futók, akik cipőben futnak
2. kenyai (Rift Valley Province) futók, akik gyermekkorukban mezítláb futottak, de már cipőben edzenek és futnak
3. amerikai futók, akik gyermekkorukban cipőt viseltek, de néha mezítláb edzenek
4. kenyai futók, akiknek soha nem volt cipő a lábukon
5. kenyai futók, akiknek ritkán van cipő a lábukon, tehát nem teljesen azonosak a négyes számú csoporttal

Engem eléggé meglepett a cikk által közölt eredmény, mely szerint a hobbiszerűen mezítláb futók gyakrabban futnak FFS illetve MFS technikával, míg az állandóan cipőben futók szinte kizárólag az RFS technikát alkalmazzák - vagyis először a sarkukat teszik le. Ez utóbbihoz a modern futócipők kiképzése is hozzájárul.

A második érdekes dolog, amit találtak, hogy még kemény talajon is, azok akik mezítláb FFS technikával futnak (vagyis lábujjhegy-lábközép-sarok irányú mozgást végeznek lábaikkal) sokkal kisebb erőknek teszik ki izületeiket, mint azok akik bár futócipőben, de RFS technikával futnak. Ebből Lieberman és társai arra következtetnek, hogy őseink valószínű, hogy FFS vagy MFS technikával kergették a vacsorájukat, mert így jobban védték ízületeiket, és így kerülhették el azt, hogy egy csúnya bokaficam miatt belőlük legyen valakinek a vacsorája. (Persze ő nem teljesen így fogalmaz, de ez a lényege). 

Továbbá megállapítást nyert, hogy azok akik mindig cipőben futottak (RFS technikával), mezítlábas futáskor sem felejtik el ezt a rossz technikát, azaz a csupasz sarkukat ütik a talajnak először futás közben. Jó hír viszont, hogy ez a csoport  egy idő után rájön, hogy helytelen a technikája, és egyre kevésbé dorsalflectálja lábát (az a mozdulat, amikor a talpam a térdem írányába mozdítom), így védve a sarkát illetve a felsőbb izületeit is. 

Akik soha nem viseltek cipőt, vagy rendszeresen futnak mezítláb is, azok extrém ritka esetben futnak RFS technikával (egy-egy ütem erejéig). Ők főleg FFS illetve MFS technikával futnak, de az előző a dominánt. 

A következő ábrán futás közben a tajjal történő érintketés különböző fázisaiban eredő erők nagyságát láthatjuk. Az (a) ábra az RFS technikát demonstrálja mezítláb, (b) szintén RFS technika, de cipőben (c) FFS technika mezítláb.

Ezeken az ábrákon az idő függvényében ábrázolódik a futás különböző fázisaiban a futó lábára (és onnan vissza a térdeken, a gerincen át a koponyáig) nehezedő erő a teljes testtömeg függvényében ( erő= tömeg x gyorsulás). Érdekes, hogy akár cipőben, akár mezítláb fut az ember RFS technikával ("a" és "b" ábra), vagyis a sarkát teszi le először, az mindig dupla csúcsot eredményez! Azaz a testsúlyból és a gravitációból származó erő duplán nyírbálja izületeinket. 

Viszont, ha FFS technikával futunk, akár mezítláb, az egy szép, szimmetrikus és, ami nagyon fontos, csupán egyetlen csúcsot eredményez! A láb gyönyörűen gördül, de nem úgy, mint a gördülőcipőben, hanem pontosan ez ellenkező irányba! 

A második ábrán az látszik, hogy az ütközés pillanatában, tehát amikor a láb a talajhoz ütődik, milyen nagyságú erők érik a testet. A szöveg alapján a cipőben történő RFS technikához képest a mezítlábas FFS (Barefoot) technika heted annyi terhelést jelent az ütközés pillanatában! 

Röviden azt állapíthatjuk meg az olvasottak alapján, hogy a mezítláb történő futás nem csak kényelmesebb, de alkalmazásával elkerülhetők a folyamatos túlerőltetésből eredő lábsérülések is. Az Internetet böngészve nem találtam egyetlen hazai mezítlábas futó klubot, de aki tud ilyenről, vagy tagja egy ilyen klubnak, kérem, hogy jelentkezzen. Továbbá várom azoknak a hozzászólásait is, akik próbálták már, vagy rendszeresen futnak mezítláb (is).