A következő igaz történetet ma mesélte el nekem az egyik kolléganőm, akinek a nevét egyelőre nem szeretném megosztani veletek, de majd idővel megteszem.
Történt, hogy pontosan egy éve vásárolt magának egy fehér MBT Sepatu klumpát a Debrecen Plázában található MBT Pontban. 40,000 forintot fizetett a cipőért és két éves garanciával adták el neki ezt a klumpát:
Nem vette kedvezményesen, nem volt akciós, még egészségügyi pénztárat sem vett igénybe az összeg kifizetésnél, így gondolhatjátok, hogy nem kis nehézséget árán összegyűjtött pénzt hagyott a boltban aznap délután. Nagyon boldogan viselte új klumpáját a munkahelyén, rengeteg kollégával és pácienssel megosztotta örömét. Elmesélte nekik, hogy a cipő megszabadította a lábfájdalmaitól, és elmondta nekik, hogy olyan abban a cipőben dolgozni, mintha nem is dolgozna. Amikor úgy nézett ki, hogy ő a legjobb kétlábon járó MBT reklám, észrevette, hogy a cipőnek vannak hibái, holott ő csak és kizárólag kórházi körülmények között hordta. Elmondása szerint kétszer vitte ki a kórház területéről. Egyszer amikor az egyik gyermekéért kellett elszaladnia, de ekkor is kocsiban ült, a másik alkalommal pedig amikor úgy döntött, hogy visszaviszi a cipőt az MBT Pontba, ahol vette.
Sajnos nem fotózta le a cipőt, mert bízott benne, hogy a 40,000 kifizetett forint és az ígért 2 év garancia mellett gyorsan kicserélik a cipőt és az egész rémálmot gyorsan elfeljtheti. Sajnos nem így lett. Miután felfedezte, hogy a cipő külső- és belső varrásai, ragasztása elenged, és még a bőr(!) is kilyugad a kis- illetve nagy lábaujjánál, úgy döntött, hogy érvényesíti garanciajogát. Vissza is ment a már említett debreceni MBT Pontba, ahol adtak is neki egy csereszandált és megígérték, hogy haramosan
kijavítják a hibát. A cipőjét ekkor látta utoljára. A csereszandál pont olyan volt, mint ahogy a neve is mutatja, egy mások által is már szétnyűtt régi, koszos lábbeli, ami nem lopta be magát a szívébe. A régi klumpát viszont nem cserélték ki, sőt egy idő után még a csereszandált is visszakövetelte az MBT! Arra hivatkoznak, hogy ezt a modellt már nem gyártják, így nincs mire kicserélni a cipőt, a szandál csak addig maradhatott az ismerősömnél, amíg "javítás" alatt állt a régi cipője, talán majd három hónap múlva lesz megint ilyen szandál. Ez a történet több szempontból is aggályos:
- Egyrészt milyen az, hogy egy ennyire drága cipő már pár hónap múlva annyira tönkremegy, hogy javíthatatlan és maga az MBT is elismeri a csere szükségességét.
- Másrészt az ismerősöm most szenved, mert egy szimpla fatalpú klumpában kénytelen dolgozni, ami miatt kiújult lábfájdalma.
- Harmadrészt felajánlották ugyan, hogy levásárolhatja a cipő árát, de mi a garancia arra, hogy a második modell nem fog ilyen hamar tönkremenni? A kórházi szabályzat szerint klumpán kívül nem is viselhet mást például szandált, mert az a munkavédelmi előírásoknak nem felel meg, viszont mit válasszon, ha klumpa nincs?
- Az is érdekes, hogy bár számos MBT Pont van Magyarországon, még sem tudnak egyikből sem átkérni egy fehér, 38-as MBT klumpát, holott, ha az ember egy nagy ruházati márka boltjában szeretné ugyanezt, ott készséggel állnak a probléma megoldása elé. Jelzem, az MBT weboldalán még elérhető ez a modell.
Ha bárki tud segíteni az ismerősömnek, kérem jelezze felénk akár erre a bejegyzésre reagálva, akár emailben. És természetesen várjuk az MBT Hungary reakcióját is!
{Frissítés 2010.08.26}: A kolléganőm tegnap kapott egy telefonhívást a debreceni MBT Pontól, hogy fáradjon az üzletbe. Nem kérdezett semmit, tette amire kérték. A boltban szembesült azzal, hogy ugyanazt a koszos, agyonhasznált MBT szandált akarják újra egy hónapra rátukmálni, amit egyszer már kivitt a boltból. A cipőjéről azóta sincs hír, de legalább megtudta, hogy az MBT Sepatu egy olyan modell, melyet többé nem fog forgalmazni a cég, sőt azt is megtudta, hogy ezért is árulták egy-két kórházban szinte féláron. Persze a munkatársnőm teljes áron vette az MBT Pontban, de vigaszra eddig nem lelt. Ezt követően a fogyasztóvédőkhöz fordult, akik készséggel segítettek is volna, viszont a cipőt cég nevében vásárolta, így ez a történet a fogyasztóvédők hatáskörén kívül esik. Eddig így alakult a történet, de lesz még folytatása!
Utolsó kommentek