Egy újabb RynShop üzletet volt szerencsém a hétvégén meglátogatni. Ezúttal a RynShop Mammut I. épületében található üzletében tettem egy rövid látogatást. Mivel vonattal érkeztem Budapestre, és teendőim előtt volt némi időm, úgy döntöttem, hogy amíg tudok sétálok a 4-es, 6-os vonala mentén, és közben megnézem, hogy áll a Margit-Híd felújítása. Jelentem, azon keveseknek, akik tőlem tudnák meg először, hogy a híd szépen épül, már egészen komfortosan lehet rajta sétálni, a korlátok is csak néhol hiányoznak - persze ott legalább 2-3 méter hosszan.
Mivel a hídon hömpölygő futók áradata ellenére is egészen jó tempóban tudtam haladni, a budai hídfőtől is sétálva folytattam utamat. Így végül néhány perc híján egy óra alatt jutottam el az üzletközpontba, de a séta mindenképpen megérte. Vidéki lakosként néha feltöltődés újra felfedezni a fővárost, illetve szeretem figyelemmel követni, hogyan alakul egy épület vagy építkezés sorsa, mint a Margit-Hídé is például.
A RynShop az I.-es Mammutban található, de én ezt csak úgy tudom megjegyezni, hogy nem a nagyobb épületben, hanem a kisebbikben. Itt némileg zsúfoltabban követik egymást az üzletek, és a tér sem nyílik meg annyira, mint a II.-es épületben, ez a II.-es Mammut inkább olyan barátságosan "vidéki." Ezen belül csupán az első emeletig kell felmennünk liften vagy mozgólépcsőn, és máris helyben vagyunk.
Egy némileg zsúfolt kirakat után egy tágas, szépen elrendezett üzletbe érkezünk meg. Ebben az üzletben is Ryn-t, Joya-t, Joyssy-t, Stretchwalkert illetve RollSTEP-et vásárolhatunk. Tehát a választék meglehetősen széles, szinte mindenki meg tudja találni magának az ideális lábbelit.
Aki Stretchwalker iránt érdeklődik, az itt biztosan megtalálja amit keres. Egy egész fal van tele ezzel a márkával.
A Joyssy a Karl Müller féle Joya gyermek változata. Ezzel a márkával én még nem foglalkoztam a blogon, de aki szeretne többet megtudni, az látogasson el ebbe az üzletbe.
Kevés gördülőcipő szaküzletbe lehet találkozni ülőpárnákkal, de örömmel fedeztem fel, hogy ezek is megvásárolhatók az üzletben. Ezek a párnák tulajdonképpen az "ülő gyógytornászaink", melyeket bárhová magunkkal vihetünk. Azoknak ajánlott akik hosszú órákon át végeznek ülő munkát, és hajlamosak elfelejtkezni a helyes testtartásról. Áruk 5 és 10 ezer forint között van, így nem olcsóak, de szinte elpusztíthatatlanok. Akár híradó nézése közben is állhatunk rajtuk, ami szintén egy hasznos koordinációs terápia lehet bárkinek. Aki ilyen párnában gondolkozik, vagy olvasson utánuk jól, vagy kérje ki egy gyógytornász tanácsát.
Ez a fekete az, ami inkább irodai munkára ajánlott. A korábban bemutatott kéken viszont állni is lehet, illetve gyógytornászunk által meghatározott gyakorlatokat is végezhetünk rajta.
Ezzel a lóval még sehol nem találkoztam! Tulajdonképpen ez is egy instabil eszköz, amit gyermekeink fognak szeretettel nyúzni.
RYN SHOP MAMMUt I. bevásárlóközpont
Cím: 1024 Budapest, Lővőház u 2-4/ I.em MKB bank mellett a látványliftnél!
Honlap: www.rynshop.hu
Email: rynshop@invitel.hu
Tel, Fax: 06 28 414 411
Mobil: 06 20 382 28 33
Nyitvatartás : H-Szo: 9-21h, Vasárnap: 10-18h
Utolsó kommentek