Amikor az MBT megalapozta a gördülőcipők piacát, azzal a szlogennel kezdék reklámozni termékeiket, hogy az visszaadja a természetes, egészséges, mezítlábon történő mozgás, járás élményét. Azt nem tudom, hogy a híres olasz vállalat, a Vibram milyen szándékkal fogott bele a FiveFingers lábbelik megalkotásába, de az eredmény páratlan!
A vállalat története egészen egyedülálló. 1935-ben a cég alapítójának, Vitale Bramani-nak, hat hegymászó barátja az Olasz Alpokban életüket vesztették. Halálukat részben a nem megfelelő lábbelik okozták, ami arra sarkallta Braminit, hogy egy újfajta hegymászó bakancsot fejlesszen ki. Két évvel később Leopold Pirelli (a híres abroncsmárka tulajdonosa) anyagi támogatásával piacra dobta az első gumitalpat, melyet arra terveztek, hogy szélsőséges körülmények között is maximális tapadást biztosítson illetve nehezen kopjon el. 1954-ben a K2 első sikeres meghódítását egy olasz hegymászócsoport vitte véghez. Ők olyan cipőkben mászták meg a K2-t, aminek Vibram talpa volt.
A FiveFingers eredetileg túrázáshoz, hajózáshoz, mászáshoz lett kifejlesztve, de már létezik futásra tervezett változata is. A Nike Free-vel foglalkozó cikkben már említettem, hogy a stanfordi atlétika edző is ajánlja a mezítláb történő futást, de nem is gondoltam volna, hogy e mögött hatalmas tudomány áll. A Harvard Egyetemen működő, Daniel Lieberman-féle Skeletal Biology Lab külön részlege foglalkozik a mezítlábas futás biomechanikájával. A Nature című folyóiratban is publikáltak már több alkalommal, az ezekhez vezető linkeket megtalálhatjuk a weboldalukon. Itt találtam egy olyan leírást, mely szerint mezítláb futás közben az ember nem a sarkára érkezik először, hanem az előlábára és a mozgás innen vezeti el a sarok felé a nyomást. Ez kevesebb terheléshez, kopáshoz, sérüléshez vezet, viszont ezt a fajta futást gyakorolni kell, és hagyományos edzőcipőben kivitelezni szinte lehetetlen. A FiveFingers "futócipői" viszont alkalmasak lehetnek erre, mert a talp teljesen sima, és a lábujjak szabadon mozoghatnak.
Tapasztald meg a mezítláb való futás, aktív mozgás szabadságát, a FiveFingers Sprint multisport szandál segítségével. Ennél a modellnél stabilizáló pántok és az erős Vibram gumi talp teszi mindezt méginkább lehetővé. A lábujjaknak külön-külön kialakított ujj-részek javítják az ügyességet és a lépések kontrollálhatóságát, miközben a természetes járás stabilitását biztosítják.
(www.mountex.hu)
Akin már volt ilyen, az kérem írja meg, hogy milyen ez a lábbeli, mert nekem még nem volt alkalmam tesztelni.
Utolsó kommentek