Nyaralásom során sok érdekeset láttam, többek között a következő két kínai gördülő talpú szandált, melyeket a Siófoki Aranyparton kaptam lencsevégre. Korábban már írtam ezekről a termékekről, aki részletesebb elemzésre vágyik az olvassa el azt a cikket.
Ne tévesszen meg senkit a barna szandálon található "Eredeti Bőr" cimke, itt bizony nem mind arany, ami fénylik! Sajnos az eladónő bár készséges volt, hasznos információval nem tudott szolgálni a szandálok eredetét illetően.
A két szandál közül ez a "Remax" feliratú még inkább olyan, mint egy darab műanyag, bár mindkét termékért azonos árat kérnek el. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha valaki kitartóan kutat az Interneten, számos hazai aukciós oldalon megtalálja ezt a két terméket ettől sokkal olcsóbban is. Ezeken az oldalakon, mint "MBT technológiás gördülő talpú gyógycipő" találhatjuk meg.
Később be fogok mutatni egy olyan kedvező árfekvésű, ráadásul magyar gördülőcipő termékcsaládot, mely remélem, hogy sok ember számára ezeknek a termékeknek alternatívája lehet majd. Addig is jó gördülést mindenkinek!
Utolsó kommentek